Wellness tavasszal
Vége a télnek, de még nem érkezett meg a nyár? A tavaszi felfrissülés hajdúszoboszlói wellness szállodánkban kiváló program két évszak között.
Az emberek többsége a nagy betűs, nyári szabadságra készül. Mi lenne tökéletesebb évszak arra, hogy igazán kikapcsolódjon valaki, mint a nyár? A legtöbben ezekre a hónapokra tervezik a szabadságukat és a szabadnapjaik nagy részét is ekkor használják fel. Pedig a nyári vakáción túl is van élet, úgy hívjuk, hogy tavasz.
Tavasz, a felfrissülés ideje
A tavaszi hónapokban is bőven kínálkozik alkalom az utazásra. Vegyük például a tavasz idejére eső ünnepeket, amik több napos hétvégéket kínálnak azoknak, akik szívesen kimozdulnak otthonról.
A másik, tavaszi utazás mellett szóló tényező nem más, mint az időjárás. Ugyan a márciustól júniusig terjedő időszakban a szeszélyesség az uralkodó állapot, mégis ez az, ami a báját adja a tavasznak. Ilyenkor soha nincs két egyforma hét, az időjárás minden arcát megismerhetjük, a frissítő tavaszi záportól a meglepetés havazáson át a kora nyári napsütésig. Még mindig szimpatikusabb a nyár? Az elmúlt években megtapasztalt nyarak alapján kijelenthetjük, hogy forróságból is megárt a sok.
A wellnessezéshez különösen jól illik a frissítő idő, de a bágyasztó meleg már kevésbé. A hajdúszoboszlói gyógyvízzel teletöltött medencékben jobban esik ejtőzni, ha odakint nem tombol a forróság. Egy lávaköves masszázs vagy egy algás testkezelés sem tűnik olyan megterhelőnek, ha a hőmérséklet 30 fok alatt van. A szauna, a gőzfürdő stresszoldó, lazító és szépítő hatását jobban élvezhetik a vendégek, ha utána nem a fullasztó hőségbe kell kilépniük.
Wellnessezzen a Hotel Barátságban a frissítő tavaszi hónapok alatt és élvezze az ezzel járó előnyöket!
A hajdúszoboszlói Hotel Barátság ajtaja nyitva áll azok előtt a vendégek előtt, akik még a nyári szezon kezdete előtt szeretnének frissítő élményeket szerezni. Keresse a kollégáinkat bizalommal és érdeklődjön az aktuális, tavaszi ajánlatokról, foglaljon szobát a hotelbe!
Wellness ajándékutalvány: felfrissülés ajándékba mindenkinek
Wellness ajándékutalvánnyal lepjen meg valakit, akinek a legjobbat kívánja! Élményteli és gyógyító egyszerre egy ilyen utazás.
Ne törje a fejét olyan ajándékon, aminek a lényege az újabb használati tárgyak, drága műszaki cikkek, divatos holmik megvásárlása! Ezeknek az ajándékoknak valószínűleg a legtöbben örülnek, de nem mindig egyszerű eltalálni a másik ízlését, szükségleteit.
Ajándék, ami boldogabbá tesz
Élményt ajándékozni ma már teljesen megszokott dolog, sőt, több ennél, egyenesen a legkedveltebb ötletek között szerepel. Azon sem kell sokat morfondírozni, hogy milyen élményben részesítse egy szülinapos rokonát, az évfordulós kedvesét vagy az egész családot karácsonykor. A wellnessre garantáltan senki sem fog nemet mondani. A wellness egyet jelent a feltöltődéssel, a kikapcsolódást tartogató utazással és sokszínű programokkal, amik mind pozitív hatást gyakorolnak a testre, a lélekre egyaránt.
A Hotel Barátság wellness ajándékutalványát bármilyen alkalomra meg tudja vásárolni és meg tudja vele lepni egy szerettét. Az utalvány három típusa elérhető azoknak, akik a wellnessben látják a meglepetést. Az egyik utalvány a főszezonra szól, a másik az elő-és utószezonra, a harmadik ajándékutalvány pedig tetszőleges keretösszeg ajándékozását teszi lehetővé, amit a hotel szolgáltatásaira tud felhasználni a vendég.
Wellnessezni bármikor lehet
Tavasz, ősz, nyár vagy tél, egy kellemes wellnessre bármikor van lehetőség. Arra kell csupán ügyelni, hogy megmaradjon az egyensúly. A túl sok gyógyvíz, szauna vagy gőz megterheli a szervezetet, a túl kevés pedig nem tudja elérni a kívánt hatást. Az érrendszer, az anyagcsere, a bőr, a légzőszervek mind részesülnek a wellness kiegyensúlyozó hatásából, ami elsimítja a stresszt, nyugtatja az idegrendszert is.
Mindenki megérdemli a kényeztetést, a wellness élmények pótolhatatlan felfrissülést adnak testnek és léleknek. Ajándékozzon harmóniát, jó közérzetet, boldogságot már egyetlen ajándékutalvány megvásárlásával! Keresse bizalommal a kollégáinkat, akik örömmel válaszolnak a vásárlással, a felhasználással kapcsolatos kérdéseire!
Árkalkuláció / Foglalás
Árkalkulációhoz vagy szobafoglaláshoz kattintson a lenti gombra. Írja be a kívánt dátumot és létszámot.
A rendszer automatikusan megmutatja a szabad férőhelyeket és a hozzá tartozó árakat. Foglalhat svédasztalos reggelivel vagy félpanzióval.
Amint véglegesíti szobafoglalását a rendszerünk azonnal visszaigazolást küld email címére.