Programok, látnivalók
Programok Hajdúszoboszlón: Földön, vízen, levegőben!
Hajdúszoboszló
Programok és látnivalók
Debrecen
Programok és látnivalók
Hortobágy
Programok és látnivalók
Hajdúszoboszlói programok, lehetőségek, látnivalók
Bocskai István Múzeum
A több épületből álló Bocskai Múzeum főépületében az állandó kiállítás a Hajdúszoboszló történetét bemutató várostörténeti tárlat. A tárlat nagyon sokszínű, melynek részeként tekinthető meg Bocskai István fejedelem festménye, mely Szűts János alkotása, továbbá használati tárgyak, harci ereklyék, illetve a város híres szülötteinek – Szép Ernő, Pávai-Vajna Ferenc – tárgyi relikviái. Egyéb érdekességként megtekinthető a hajdúsági tájra jellemző rovar és lepkegyűjtemény is a múzeumban.
Géptár
A Géptárban láthatóak az évek során összegyűjtött magán gyűjtemény: oldtimer autók, öreg motorkerékpárok, kerékpárok, mezőgazdasági gépek (traktorok), stabil motorok (Lokomobilok) és egyéb más használati tárgyak, lovas eszközök.
Szabadidőpark
Az egykori kemping helyén,1500 négyzetméteren kialakított Szabadidőparkban egy 162 méter hosszú BMX-pályát és egy görkorcsolyapályát, kisebbeknek játszóteret mászóvárral, mászófalakkal, csúszdákkal, függőhidakkal, vízálló, földbe süllyesztett trambulint találnak az aktív sportolás szerelmesei.
Kültéri fitnesz park
A Kültéri Fitnesz Parkban sportolhatsz Hajdúszoboszlón a Sport utca végén 20 különböző sporteszközökön.
A szabadtéri fitnesz park egész évben minden nap reggel 08.00 órától sötétedésig áll nyitva a sportolni vágyók előtt. A Park eszközeit mindenki csak saját felelősségére használhatja!
Fordított ház
A Fordított házban a plafonon járva könnyen elbizonytalanodhatunk, azzal kapcsolatban, hogy merre van a fenn és merre van a lenn. A házban enyhébb gravitációs hatás is érzékelhető, ezért az egyensúlyérzéket igencsak igénybe veszi és egy enyhe szédülést is okozhat. Ez persze nem kell, hogy eltántorítson minket, ugyanis különleges élmény megtapasztalni a világot fejjel lefelé.
Gokart pálya
A hajdúszoboszlói repülőtéren egy 300 méter hosszú gokart pálya, várja az autózni vágyókat. Az éppen aktuális futamok a pálya széléről is nyomon követhetőek a monitoron, így a pálya mellett várakozók is izgalmas élményekben részesülhetnek. Az esti órákban kivilágított pálya várja a vendégeket, így a száguldás közben a reflektor fényben való fürdőzés élményében is részed lehet.
Mókus kalandpark
A Mókuskaland Kalandparkban minden korosztály számára izgalmas kihívás az erdős akadálypályákon próbára tenni képességeiket. Az egyhektáros terület tavasztól őszig várja gyermek és felnőtt vendégeit, akik számára külön-külön kínál izgalmakat. A természetes környezetben és a méteres magasságokban kialakított pályákon egy rövid időre minden résztvevő mókuskalandban részesülhet.
Hajdúszoboszló Sportcentrum
A Hajdúszoboszló Sportcentrum 4 db salakos teniszpályával, teniszre és labdarúgásra alkalmas fedett, műfüves pályával várjuk a sportolni vágyókat. Pályafoglalás előzetesen telefonon vagy személyesen történik.
Sáska horgásztó
A Sáska hogásztó Hajdúszoboszló mellett elhelyezkedő, mesterségesen kialakított horgásztó, amely nyugodt, rendezett környezetben biztosít horgászati lehetőséget a hobbi- és sporthorgászok számára.
A tavat jelentős halállomány, nagy halsűrűség, kiváló vízminőség (folyamatos vízutánpótlás) jellemzi.
Programok, lehetőségek Debrecenben
Déri Múzeum
A Déri Múzeum Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma. Az intézmény gazdag helytörténeti anyaga mellett Déri Frigyes egyetemes művelődéstörténeti gyűjteményével vált meghatározó jelentőségűvé. A múzeum talán legnépszerűbb kiállítóterében, a Munkácsy teremben találhatók Munkácsy Mihály festőművész Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális méretű alkotásai.
Agora
Az Agóra Tudományos Élményközpont mindennapi életünk csodáit magyarázza meg, mindenki számára közérthetően és élményszerűen. A régióban egyedülálló központ minden korosztály számára izgalmas kalandot, életre szóló élményt ígér. Az Agóra közérthetővé és élményszerűvé varázsolja a tudományos ismereteket, életünk mindennapi csodáit. A látogatók több mint harminc izgalmas interaktív játékot próbálhatnak ki, rendkívüli és látványos kísérletek részesei lehetnek. A háromszintes futurisztikus épület tornyában az érdeklődők egy csillagvizsgáló segítségével kémlelhetik az eget, tanulmányozhatják a Napot, a bolygókat és más égitesteket. A jegy ára magában foglalja a botanikus kertbe szóló belépő árát is.
Nagyerdő
Élménypark Nagyerdő a város zöld szíve, amely nemcsak az idelátogató turisták, hanem a debreceniek közkedvelt helye. Tartalmas kikapcsolódással, programokkal, játszóterekkel várja a minden korosztályból érkező vendégeit.
Nagyerdei kultúrpark
A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban kettő az egyben élményben lehet részed, hiszen itt megnézheted az Állatpark állat és növényvilágát, valamint szórakozhatsz a Vidámparkban a 17 hektáros területen.
Kerekerdő élménypark
A Kerekerdő Élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programokat valamennyi korosztály számára.
Programok, látnivalók Hortobágyon
Hortobágyi Vadaspark
A Hortobágyi Nemzeti Park területén található Vadasparkban olyan állatfajokkal találkozhatnak a látogatók, amelyek a földtörténeti jelenkorban bizonyítottan a Hortobágyon éltek. A nemzeti park járműve minden egész órában indul be a területre, s miden fél órában indul vissza.
Mátai ménes
A Mátai Ménes közel 270 lovával Magyarország egyik jelentős lótenyésztő központja, állami ménesként működik a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezelésében. Egész éves programokkal várják a lovak szerelmeseit.
Hortobágyi kisvasút
A felújított és személyszállításra alkalmassá tett hortobágyi kisvasút lehetőséget biztosít arra, hogy a turisták kényelmesen elérjék a halastórendszer távolabbi részeit is, és gyönyörködjenek az egyedülálló tájban, valamint a belső tavak gazdag madárvilágában.
Hortobágyi madárpark
A kórház nyitott, melyet a hortobágyi Madárparkban a látogatók számára látványkórház, madármentő kiállítás és öko-teleház egészít ki. A látványkórházban egyoldalú átláthatóságot biztosító üvegfalon keresztül a látogatók megnézhetik a sérült, beteg, gyógyulófélben lévő madarakat, a vállalkozóbb kedvűek egy-egy műtétet is megtekinthetnek. A Madárparkban látogatható nagyröpdével, tavakkal, játszótérrel felszerelt pihenőpark szeretettel várja kedves látogatóit.
Foglalja le kedvezményes szállását a Hotel Barátságba, egyszerűen és gyorsan. Gazdagodjon élményekkel a régió nyújtotta programok által.
Kérdése van? Lépjen velün kapcsolatban űrlapunk kitöltésével.