Hotel Hajdúszoboszlón: pihenjen belföldön!
Most, hogy lassan elvonul a fejünk felől a járványveszély, és kicsit enyhül a helyzet, sokan elkezdték szervezni a nyaralásukat, bár persze elővigyázatosan. Az első tapasztalatok, illetve a korábban kiadott előrejelző elemzések alapján kijelenthető, hogy a magyarok legnagyobb része idén inkább a belföldi nyaralást részesíti előnyben, és sokan már el is kezdték lefoglalni a szállásukat – jellemzően a nyár második felére.
Ebből viszont bárki könnyedén levonhatja a következtetést, hogy a szállodák, panziók és egyéb szálláslehetőségek gyakorlatilag tömve lesznek. Ami egyrészt alaposan megnehezíti a nyaralni vágyók szállásfoglalását, másrészt nem is igazán biztonságos, hiszen – mint fentebb is említettük – a járványveszély csupán enyhül, de nem múlt el. Annak érdekében, hogy ne alakulhasson ki súlyos helyzet, mindent meg kell tenni, és ebben hajdúszoboszlói hotelünk igyekszik az élen járni!
A vendég biztonsága a legfontosabb hotelünkben
Amint tehetjük, újra várjuk vendégeinket, és nyitás után a szabályokat – megfelelő távolság, higiénia, fertőzésveszély csökkentése – be fogjuk tartani. Hajdúszoboszlói hotelünk a nyitás után sem telt házzal fog üzemelni, hogy a távolságot lehessen tartani, így kényelmesebb is lesz a nálunk töltött idő. A különböző szolgáltatások kapcsán – mint például a svédasztal – a Facebookon, vagy a weboldalunkon tájékoztatjuk minden hozzánk készülő kedves vendégünket!
Ezeken felül hajdúszoboszlói hotelünk természetesen egyéb, a minél nagyobb biztonság eléréséhez szükséges intézkedéseket is hoz. Mint például a személyzet védőfelszereléssel való ellátása. Ám sajnos olyan korlátozásokra is szükség lesz, mint például a beltéri medencék ideiglenes bezárása. Természetesen amint lehet, ezeket feloldjuk, ám a nyár elején erre még sajnos nem kerülhet sor.
Töltődjön fel Hajdúszoboszlói hotelünkben!
Amennyiben szeretne eltölteni egy kellemes hosszú hétvégét, vagy akár az egész nyaralását is hajdúszoboszlói hotelünkben, foglalja le szállását már most, hiszen a felfokozott érdeklődés miatt gyorsan fogynak az elérhető időpontok! Ha kérdése lenne szobáinkkal, a biztonsági intézkedésekkel, vagy hajdúszoboszlói hotelünk újranyitásával kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeinken!