fbpx

A konferencia helyszín sokat számít a sikeres esemény szempontjából. Hajdúszoboszló a legjobb választás ehhez, foglaljon időpontot hotelünkben!

A konferenciák rendkívül lényeges események az üzleti életben is. A cél a rendezvényekkel az, hogy minél több, a témával kapcsolatban érintett személy jelen legyen, ugyanis az esetek nagy részében igen lényeges, a jövőt is befolyásoló információk hangoznak el. Éppen ezért nem lehet a véletlenre bízni a helyszín választást sem.

Olyan megoldást kell találni ezzel kapcsolatban, ami a többség számára vonzó. Ha már a helyszín felkelti a meghívottak figyelmét, nem lesz nehéz dolguk a szervezőknek minél több embert vendégül látni.

Konferenciaszervezés Hajdúszoboszlón, amellyel nem tévedhet

Hajdúszoboszló, mint város, már önmagában ideális választás. Egy központi hely, akár a főváros is, nem biztos, hogy megfelelő választás, ugyanis a nagy nyüzsgés kifejezetten taszíthat egyeseket.

Ha már otthonukat el kell hagyni, inkább egy csendesebb helyet választanak, ahol akár pihenhetnek is az előadások között. Hajdúszoboszló tökéletes ehhez, hiszen a város nyugodt, rendezett és biztonságos, ahol minden adott ahhoz ,hogy az ember kipihenje magát a konferenciák szüneteiben.

Szállodánkban minden rendelkezésre áll a színvonalas konferenciához

Mivel fontos eseményről van szó, a konferenciaterem sem lehet akármilyen. A professzionális technika, igényes környezet sokat elárulhat a szervezőkről, hozzáállásukról. Értelemszerűen a meghívottakra pozitív hatást gyakorolhat az, ha a konferenciával kapcsolatban valóban magasra teszik a mércét.

Hotelünk Hajdúszoboszlón a konferenciaszervezéshez ideális megoldást kínál. Tisztában vagyunk az elvárásokkal, éppen ezért olyan körülményeket biztosítunk, amelyeknél nem lehet hiányérzetük a szervezőknek, sem pedig a vendégeknek.

Weboldalunkon minden lényeges információt megtalálhat szálláshelyünkről, csomagajánlatainkról.

Ha kérdezni szeretne, vagy leadná foglalását, keressen bennünket a megadott elérhetőségeinken, kollégáink készséggel válaszolnak mindenkinek.

Árkalkuláció / Foglalás

Árkalkulációhoz vagy szobafoglaláshoz kattintson a lenti gombra. Írja be a kívánt dátumot és létszámot.

A rendszer automatikusan megmutatja a szabad férőhelyeket és a hozzá tartozó árakat. Foglalhat svédasztalos reggelivel vagy félpanzióval.

Amint véglegesíti szobafoglalását a rendszerünk azonnal visszaigazolást küld email címére.